Citromtorta
A testvérem idei születésnapi tortája.:)
Elkészítési idő: 2 óra + hűtések
Hozzávalók:
– 1 db 6 tojásos téglalap alakú egybetojásos piskóta
Krém:
– 6 dl habtejszín
– 30 gramm habfixáló
– 500 gramm mascarpone
– 2,5 dl citrom curd
– 3 evőkanál porcukor
Szirup:
– 0,8 dl víz
– 150 gramm cukor
– 1 citrom leve (kb 50-60 ml)
Díszítéshez:
– pár szem szőlő
– egy citrom héja
– fél alma
– 2 dl habtejszín (cukrozatlan esetlen egy kevéssel édesítsük)
– 10 gramm habfixáló
Elkészítés:
Érdemes elsőnek elkészíteni a citrom curdot, majd megsütni a piskótát és félretenni kihűlni.
A sziruphoz egy fazékban felmelegítjük a vizet a cukorral együtt, hogy az elolvadjon benne és áttetszővé váljon. Mikor ezzel megvagyunk, félrerakjuk, és megvárjuk, míg kihűl, eközben sűrűsödni fog. A végén elkeverjük benne a citromlevet is.
Utána következik a krém elkészítése: A habtejszínt a habfixálókkal felverjük, egy másik tálban a mascarponét elkeverjük a cukorral és a citrom curddel, majd az előző masszából egy keveset hozzá téve erős mozdulatokkal fellazítjuk. Ezután óvatosan elvegyítjük a hab többi részét, míg egy kellemes állagú homogén krémet kapunk.
A torta összeállításához a piskótát félbevágjuk és egy konyhai ecset segítségével pár helyen megkenjük a sziruppal (ebből a léből maradni fog, ám ezt szódával felhígíthatjuk és máris kész a nagyon finom limonádé) és a krém kétharmadával megtöltjük. Ráhelyezzük a másik lapot, melyet szintén meghintettünk a sziruppal és kívülről bevonjuk az egész tortát a maradék masszával. A befejezéshez a habtejszínből kemény habot verünk a habfixálóval, csillagfejes nyomózsákba töltjük és ízlésünknek megfelelően díszítjük. Én javaslom a különböző idénygyümölcsök és a citrom héját felhasználni, hiszen nem csak nagyon mutatósak, de kellemes ízt adnak a szelet süteménynek.
Tipp: Ha almát használunk, érdemes frissen rátenni és bekenni citromlével, hiszen így nem barnul meg
Citrom curd
– 50 gramm vaj
– 100 gramm cukor
– 2 db egész tojás
– 2 db citrom (leve+héja)
Vízgőz felett egy tálban megolvasztjuk a vajat, a többi hozzávalót hozzáadva kb. 25 percig főzzük, míg sűrűvé nem válik. Ezután teljesen lehűtjük és csak utána használjuk krémek ízesítésére és színesítésére.